2010. november 28., vasárnap

Fehércsokoládés sajtkrémmel töltött bonbon

Advent első vasárnapja van, de egyelőre még nem igazán érzem azt a felemelő, karácsonyra készülődős érzést. Talán mert itt a hideg és csípős idő ellenére még a hó sem esett.. csak az eső.

Azért, hogy legyen némi ünnepi hangulat is, az elkövetkező hetekre jól betábláztam a hétvégéimet mindenféle finomságra. Ma trüffel lett volna a soros, de a készített krém túl lágy lett, így töltelékké vált és egy doboz bonbonban teljesült ki. 


Hozzávalók (30 darabhoz)
  • 360 g 75 %-os kakaótartalmú étcsokoládé
  • 150 g fehércsokoládé
  • 200 g mascarpone
  • 2-3 tk. vaníliás cukor


Először a krémet állítottam össze. A fehércsokit vízgőz fölött megolvasztottam, majd a mascarponébe kevertem. Ezután hozzáadtam a kétféle cukrot és egy órára hűvös helyre "állítottam".

Jöhetett az aprólékosabb rész! Cukorhőmérő hiányában a temperálásom nem volt valami szakszerű, de első próbálkozásnak ez is megtette. Az apró darabokra tört étcsokoládé 2/3-át vízgőz fölött megolvasztottam, majd miután sima, fényes masszát kaptam, a hideg kőre tettem és folyamatos keverés mellett felolvasztottam a maradék 1/3 részt (kb.134 g) is. A szilikonforma mélyedéseit egy ecset segítségével kikentem minden oldalról, majd 10 percre a hűtőbe tettem megdermedni. Ezután megtöltöttem a mascarponés krémmel, majd lezártam a maradék étcsokival. Betettem a hűtőbe kb. 20 percre, majd óvatosan kinyomkodtam őket. Ugye milyen egyszerű?!

 ! Ha szilikonformára lenne szükséged, kattints a bal felső sarokban található, mozgó Gasztroshop logóra!

13 megjegyzés:

Piroseper írta...

Hűű, gyönyörűek ezek a bonbonok! :)

Belly írta...

Tényleg gyönyörűek.Szavam elállt!

Puszedli írta...

Köszönöm! :)

Csibe írta...

Micsoda gyönyörű bonbonok!

Praliné Zsuzsi írta...

Nagyon jó kis töltelék, szép bonbonok! Én is nagyon szeretem ezt a kerek formát!

Kőrösi Mercédesz írta...

Ez számomra hihetetlen, hogy valaki ilyen aprólékos műgonddal készítsen ez valamit, aztán aztán pukk-pakk elkapkod a háznép:) Jó, értem, hogy maga a készítés is öröm... csak én nagyon nem vagyok ilyen ügyes, és midig csak álmélkodom... KÖszi!

chriesi írta...

Nagyon szépek!!! Én még nem mertem bonbont készíteni, pedig a formá már majdnem két éve ott lapul a doboz alján...

Dia írta...

Ez igazán Nekem való! Ét és fehércsoki. Szuper!

Puszedli írta...

Örülök, hogy Nektek is tetszik! :)

egycsipet írta...

Hűű, csodásak lettek!

Ottis írta...

Nagyon szép a télies blogruhád és a bonbonok is nagyon mutatósak!

Raindrop írta...

Ezeket a boltban vetted. Ilyen szép bonbonokat nem készít élő ember. :D
Egyszerűen tökéletesek!
És a csokikockás fotó....??? 10 pont!

Puszedli írta...

Ottis, köszönöm!

Raindrop, ezt már mások is mondták.. 8)