2010. január 28., csütörtök

Currys csirke mandulás rizzsel

A hó esik, a mínuszok "röpködnek", a fűszeres csirke pedig melegít. Vagy csak én hiszem.



Hozzávalók (2 főre)
  • 6 ek. napraforgóolaj 
  • egy fej vöröshagyma
  • fél kiló csirkemell
  • currypor fűszerkeverék (kurkuma, koriander, görögszéna, gyömbér)
  • 3 dl tejszín
  • 2-3 ek. zöldborsó
  • bors
  • rizs
  • 100 g mandula
A csirkemelleket csíkokra vágtam, majd három ek. olajjal elkevert curryporral (kb. fél ek.) alaposan bedörzsöltem. Ezután egy lezárható műanyag dobozba tettem és egy éjszakán át a hűtőben pihentettem. Másnap egy kevés olajon üvegesre pároltam az apróra felkockázott hagymát, rádobtam a fűszeres húst, pár evőkanálnyi fagyasztott zöldborsót majd az egészet sóztam, borsoztam. Miután a hús pirosra sült, a tejszínnel besűrítettem. Ennél a fázisnál szükség volt még egy kis curryporra az enyhe íz miatt. A pirított és sózott mandulával elkevert rizshez egészen jól passzolt.

12 megjegyzés:

Doctor Pepper írta...

pont most bandukoltam hazafele, és valamiről eszembe jutottál és hirtelen nem tudtam, hogy Te vajon vega vagy vagy nem vagy vega:) de most már tudom biztosra:)

Limara írta...

Ezt nagyon szeretném! :))

Méhn Niki írta...

a currys csirke az egyik kedvenc kajám!! :) ananásszal mégjobban szeretem! a mandulás rizs jó ötlet, legközelebb kipróbálom! :))
jól néz ki nagyon!

Puszedli írta...

Én tudom miről jutottam eszedbe. :) Majd nézd meg az íméljeidet!

Limara, ennek örülök! :)

Puszedli írta...

Niki, köszönöm! :) Érdekes, de a mandulás rizs olyan jó ízpáros, hogy nekem jobban ízlett, mint maga a hús.

Raindrop írta...

Gyönyörű fotó, nagyon kedvenc étel! :)

Csibe írta...

Mi is nagyon szeretjük. Régen volt, köszi az "emlékeztetőt" ;)

Fércművek írta...

Pont ma jutott eszembe, hogy készíteni kellene. Egyszer már Barnus is hajlandó volt megenni. :)

szepyke írta...

Annyira szeretem a curryt, de annyira nem bírja a gyomrom...:)

Pedig milyen jól néz ki!:)

Puszedli írta...

Raindrop, köszönöm! Ez Tőled mindig olyan jól esik... :)

Csibe, Judit - örülök, hogy "emlékeztettelek" benneteket. :)

Szepyke, ez igazán nagy kár.. sajnálom!

trinity írta...

Jujj, de jó!! Megtaláltam a következő kipróbálandó csirkés ételt!! Szuper!!! Köszi!!

Puszedli írta...

Ha be tudsz szerezni egy kis garam masalát, akkor azt se hagyd ki belőle! :)