2010. április 11., vasárnap

Csokis macaron

Bevallom én még ételért ennyit nem izgultam, mint most a macaronért.. Igazából Doctor Pepper a bűnös, ő "fertőzött meg" vele, amikor ajándékba hozott pár helyes kis lemoncurdos darabot. Szóval nem volt mit tenni, átrágtam a Piszke-féle okosságokat és belevágtam!

Hozzávalók 
  • 90 g tojásfehérje
  • 200 g porcukor
  • 25 g kristálycukor
  • 110 g szeletelt mandula
  • 5 tk. kakaópor 
  • 1 dl tejszín
  • 0,4 dl epervelő
  • porcukor (ízlés szerint)

A tojásfehérjét kimértem és közel másfél napig szobahőmérsékleten hagytam egy kis tálban. Piszke szerint a mandulát még ilyenkor is érdemes "szárítani", így másnap a legalacsonyabb hőfokon alápirítottam egy kicsit. Ezután a kimért mandulát a porcukorral együtt finomra daráltam és átszitáltam. Felvertem a tojásfehérjét, amihez apránként a kristálycukrot is hozzáadtam. Végül a mandulás porcukorba szitáltam a kakaót, majd a két masszát gyorsan összevegyítettem. Dupla sütőpapíros tepsire 50 Ft-osnak megfelelő köröket nyomkodtam a habzsákból, majd 40 percig pihentettem őket. Végül jött a sütés.. Ettől féltem a legjobban. 160 fokra előmelegített sütőbe toltam a tepsit 4 percre, majd levettem 130 fokra és kinyitottam a sütő ajtaját. Így  2-3 percig hűtöttem, majd becsuktam az "ajtót" és ugyanezen a hőfokon további 5 percig sütöttem. Végül hagytam őket a tepsin kihűlni, ezalatt készítettem el a tölteléket. Szégyen, nem szégyen - én egy egyszerű epervelővel elvegyített tejszínhabbal töltöttem meg őket.

15 megjegyzés:

Reni írta...

csodáás :)) elsőre sikerült? nagyon ügyes vagy! :)

Doctor Pepper írta...

hűű, gyönyörű!! ügyes vagy nagyon! én cserébe jól elbénáztam a narancsosat, de láttad a facebookon, úgyhogy nem is magyarázom:) gratulálok!!! és az eprestejszínhabbal nincs semmi gond!

Piszke írta...

Nagyon klasszak! (Jó recepthez nyúltál ;):DD)
Ráadásul állítólag a csokis az egyik legnehezebb!
Nekem a legelső alapmacaronom, a tavaly júniusi próbálkozás nem sikerült így, mint Neked!

Még kísérletezek megint a hőfokokkal, hamarosan felrakok egy újabbat , mert vannak érdekes tqapasztalataim :)Tervezek egy kis hőfokos/túlkeveréses tutorialt még valamikor áprilisban.

Piroseper írta...

Hűű de nagyon jól néznek ki! Ha egyszer nagy leszek, kipróbálom! :)

Piroseper írta...

Hűű és elfelejtettem mondani az előző kommentben, hogy kipróbáltuk a sárgaborsópürét!!! Nagyon-nagyon finom lett. :)

Adri írta...

Gyönyörű lett!!!! :)
Gratulálok!

Raindrop írta...

Igazán csinosak! :)
Nem lehet rajtuk hibát találni.
Az epervelő pedig a legjobb választás volt!

Méhn Niki írta...

hát Te elképesztő vagy! :O
elsőre? én még az 5ik próbálkozásomat is elcsesztem... :(
most már biztos hogy csak én nem tudok macaront sütni...
gyönyörűek! nagyon ügyes vagy! :)

Puszedli írta...

Reni, igen. Én is meglepődtem. :)

DP, hidd el, semmivel sem lett jobb, mint a tiéd! ;)

Piszke, köszi szépen! Nélküled nem ment volna.. =))

Piroseper, örülök, hogy ízlett! :)

Adri, köszi! :)

Raindrop, szerintem sem volt rossz választás, csak hát a ganache-ok mellett elbújhat.. :)

Niki, biztosan tudnál - csak a sütőd nem szuperálja a hőfokokat rendesen. Nem hinném, hogy Te rontanál el valamit már ennyiszer. Az nem lehet! :)

Csibe írta...

Húúú, milyen szépek! Nagyon ügyi vagy! Egyszer nekem is ki kell próbálnom :)

Jade írta...

Szepsegesek, gratulalok!

Puszedli írta...

Köszönöm szépen! :)

szepyke írta...

Nagyon szépek lettek!

Jandó írta...

Irtó jól néz ki. A képek is különlegesek. Mint mindig. :)
Ha gondolod nézz be hozzám, van egy díjam számodra.

Ottis írta...

Igazán szépek lettek!Ez a kakaós változat nagyon ott van a fejemben, talán egyszer kipróbálom!