2010. június 9., szerda

Bodzaszörp

A hétvége olyan jól sikerült, hogy a próba szörpnek készült első verziót sikeresen eltüntettük. Így újra nekivágtunk az erdőnek.. A majd egy kilónyi virág bekebelezése után azonban feladni kényszerültünk. Nincs mit szépíteni, kifogott rajtunk a bodza!

Ebből a termésből lett ez a tömény és sárga szörp is. Az a jó benne, hogy erőteljesen éreződik az "alapanyag", amit nem nyom el a citrom íze - mint más receptek esetében. Szerintem összetéveszthetetlen és megunhatatlan!


Hozzávalók (nagyjából 6 liternyi szörphöz)
  • kb. 50-60 dkg bodzavirág
  • 4 liter víz
  • 3 db (nagyobb) citrom
  • 4 kg cukor
  • 80 g citromsav
A bodzát leütögettem, majd egy nagy lábasba tettem és ráöntöttem a vizet. Rádobtam a citromkarikákat, majd lefedtem egy kevésbé sűrű szövésű ruhával és a hűtőbe tettem. 4 napig hagytam ázni úgy, hogy ez idő alatt mindennap több alkalommal átkevertem egy fakanállal. Ezután egy gézlapon kétszer átszűrtem, majd az így kapott levet feltettem főni a cukorral és a citromsavval együtt. Miután a cukor felolvadt, légmentesen záródó üvegekbe töltöttem és száraz dunsztba tettem másnapig.

! Érdemes hűtőben tárolni, ugyanis tartósítószert nem tartalmaz! Aki eltarthatóbbá szeretné tenni, az a felfőzéskor tegyen bele egy kis nátrium-benzoátot is!

5 megjegyzés:

Csibe írta...

De szép színe van! Elfogadnék egy pohárkával :)

Eisenstock Ildikó írta...

Az azonnali (néhány nap alatti) fogyasztásra szánt bodzaszörpöt akár felfőzés nélkül is ihatjuk, nálunk legalábbis ez bevált. A télire valót viszont tényleg fel kell főzni, és valóban kell bele tartósítószer. Sőt, ha véletlenül 1-1 virágszirom mégis belekerül, sajnos még tartósítószer dacára is képes megromlani.
A blog nagyon szép, már ott is az élvezet a margón.

Puszedli írta...

Csibe, nekem is tetszik a színe. :) A próba verziós kísérlet inkább áttetsző volt, mintsem sárga.

Ildikó, köszönöm! :) Tegnap valahol azt is olvastam, hogy a mélyhűtőbe téve is eláll. Azt viszont talán még én is kipróbálom!

Raindrop írta...

Szióka! :)

Hát elképedtem, tök szuper szörpöt törpöltél.
Imádom a hideg bodzaszörpöt.
Egyszer sokszor és sokat ittam, aztán letiltott az ismerős dokinéni, mert erősen vízhajtó és más egyéb káros mellékhatása is van. :(

Viszont a fotók gyönyörűek! :)
A csokis kekszekből is lopok úgy 5 db-ot, nagyon tetszenek! :)

Puszedli írta...

Igen, vannak kellemetlen velejárói is, de ha ügyelünk a mértékletességre, akkor nem lehet gond! :)

Jó, hogy megint vagy! :)