2009. november 29., vasárnap

Adventi csokis kalács

Emlékszem a nagymamám már gyerekkoromban is járatta a Magyar Konyhát, de valahogy sosem akadt a kezembe pár nappal ezelőttig ez az újság. A dekadens külső és a régről ismert név odavonzotta a tekintetemet és gondolkodás nélkül megvettem. Gyönyörű képek vannak benne, kétség sem fért hozzá, hogy ebből készítsek valamit - történetesen a töltött, tekert kalács került sorra. Roppant izgultam, mert már számtalanszor jártam úgy, hogy "nívós" újság receptje balul sült el, és förtelmes végeredményt kaptam. Még csak ez volt az első recept Belőle, de máris teljesen elvarázsolt...



Hozzávalók (3 db kiskalácshoz)
  • 1,5 dl tej
  • 3 dkg élesztő
  • 10 dkg cukor
  • 1 dl tejszín
  • 3 egész tojás + 2 tojás sárgája
  • csipet só
  • 20 dkg szobahőmérsékletű margarin
  • 50 dkg liszt
  • 30 dkg étcsokoládé
  • 1 ek. víz
  • porcukor és fahéj a szóráshoz


A langyos tejben egy mokkáskanál cukorral együtt felfutattam az élesztőt. A cukrot a tejszínnel, 2 egész tojással, 2 tojássárgával és egy csipet sóval géppel habosra vertem. Egy tálba, a már előre kimért lisztbe belemorzsoltam a margarint, majd a cukros-tejszínes keveréket és végül az élesztőt. Egy nagyon lágy tésztát kaptam, úgyhogy még némi liszttel formálhatóra gyúrtam. Konyharuha alatt egy órán át kelesztettem meleg helyen. (Én ezt úgy szoktam elintézni, hogy a sütőt pár percre bekapcsolom, majd gyorsan el is zárom - így a langyos, zárt térben szépen meg tud kelni.) Miután letelt az egy óra újra összedolgoztam a tésztát, majd három egyenlő részre osztottam. Oválisra nyújtottam őket, majd megszórtam őket étcsokoládé darabkákkal. Feltekertem és karikát készítettem belőlük úgy, hogy a végüket összenyomkodtam. Ezután nyolcast formáltam a karikákból és egy kicsit megtekertem őket. Újabb egy órát kelesztettem őket, majd sütőpapíros formában tettem őket. A maradék egész tojást egy evőkanál vízzel felvertem, majd lekentem vele a kalácsokat. Előmelegített, 175 fokos sütőbe toltam és aranybarnára sütöttem őket. (több forma híján én három részletben készítettem kb. 20-30 perces sütési idővel)

Forrás: Magyar Konyha  XXXIII. évf. 12. szám

14 megjegyzés:

lúdanyó írta...

Nagyon szép lett a kalácsod!
Milyen fiatal az, akinek a Nagymamája járatta a Magyar Konyhát! :))

Doctor Pepper írta...

pont erre gondoltam én is lúdanyó:)

pedig én sem vagyok öreg harcos...

és a kalács nagyon guszta!!

Limara írta...

gyönyörű! A fotók is! :))

Puszedli írta...

Köszönöm, kedvesek vagytok! Ezen a fiatalság dolgon jót mosolyogtam.. :))

szepyke írta...

Nézem sorra a blogokat, de most jövök rá, nem lett volna szabad este ilyesmit csinálnom, mert most megyek, és keresek valami durván csokisat valahol...

Ezek a képek, meg gyönyörűek, mint mindig!:)

Judith írta...

Jaj, de gyonyoru lett a kalacsod! Gratulalok!
Hetvegere akartam valami kelt tesztat sutni, de nem volt ra idom, ezert egyeb lett. Jovo heten muszaj lesz valamit kelesztenem, mert elvonasi tuneteim vannak :)
A fotoid hihetetlenul szepek, mindig megcsodalom oket!

Niki írta...

Engem meg a képeid varázsolnak el!! :))
Csatlakozok Szepykéhez, nem kellene nézelődnöm, mert így is sokat költök sütésre, de most tuti megyek és veszek valamit hogy aztán megcsinálhassam! :DD
Én Drezdai kalácsot tervezek hétvégére, ha már jön a Mikulásbácsi... ;)

Puszedli írta...

Szepyke, én is sokszor járok így.. :)

Judit, örülök hogy tetszik! Mára én is megszerettem a kelt tésztákat. Elképesztő miket lehet kihozni belőlük. :)

Niki, köszi! :) Lövésem sincs, milyen az a drezdai kalács - de akkor úgy látom hétvégén végre megtudom. ;)

Niki írta...

hihihii... :D
énsem csináltam még, Szintiánál találtam a receptet. :)

Csibe írta...

Puszedli, sóhajtozok nagyokat, istenien néz ki!

napmátka írta...

Én is kipróbálom, nagyon tetszik! Igazi ünnepi hangulata van. És a baloldali képeid is gyönyörűek, gratulálok!

Puszedli írta...

Napmátka, Csibe köszönöm! Kedvesek vagytok!

Névtelen írta...

ÚÚÚÚÚ...! Ez nagyon finom lehet. Egy igazán jó recept alapján.
Már kipróbáltam és nagyon finom volt, ráadásul hosszú ideig megőrzi az állagát.
Ügyes vagy!

bagoly ;)

Puszedli írta...

Köszi bagoly! Örülök, hogy neked is ízlett! :)